Nesze!szer

Pálinkás jó hetet!

2012. május 07.

 

 

 

Heveri az ember a hétvégét, aztán szinte nyakán a következő, szettben az esővel. Az első az, ami egyáltalán nem jelent problémát. Főleg, hogy a VII. Budapesti Pálinkafesztivál most lesz a Budai Várban, ráadásul ez a barack éve. Szóval május 10 és 13 között lesz a szép nagy mulatság az Oroszlános és a Hunyadi udvarban. Számos kiállító csalogatja majd a látogatókat, de természetesen étel is lesz, nem kizárólag ital, sőt csoki is, amit tudjuk, hogy eléggé kedveltek. Az emelkedett hangulatot koncerteken is kihasználhatod, most néhány kedvencünket említjük csak: Bartók Eszter, Fábián Juli, PUF és a Mrs. Columbo. Szóval húzzák a talpad alá valót is! Meg szalagos fánk, macaron, isteni sajtok is lesznek a dínom és a dánom mellett. (Mi kiemelt tesztnek kívánjuk kitenni a pálinkás macaronokat, mert amint tudjátok, elég nagy 'makaronisták" vagyunk...). Az alkalomhoz illő lakknak  majd ezt a barackos Chanelt gondolnánk.

 

És akkor elmondanánk a szokásosat! Tűsarkúban a Budai Várba soha, hát az még pálinkával is über gáz (szerintünk). Nem praktikus, plusz nevetséges - így 2in1. Ja, és fogyasszatok vizet is, mert azért a barack ütős barát lehet, főleg fröccsel kísérve, amire azt gondolod, hogy alig van benne valami alkohol... Aztán másnap hirtelen más megvilágításba kerülhet az egész. Szóval, okos barackozásra fel! Na, kivel koccintunk a héten? 

(foto: pinterest)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr214491943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása