Nesze!szer

Steiner Kristóf heti útjelzője

2012. február 20.

 

 

Használd ki a lehetőségeket! 

A holdnaptár szerint ez a Vízöntő havának utolsó hete: a péntekkel beköszönt a Halak, új energiákat megmozgatva ezzel. Én, aki éppen Vízöntő és a Halak találkozási pontjának pillanatában születtem nagyon jól ismerem a két jegy sajátosságait és a ránk gyakorolt hatásait. És (mint az elmélázásra, szenvedélybetegségekre, depresszióra és függőségekre hajlamos Halak) azt tudom mondani: használd ki a világmegváltó-vízöntő nyújtotta lehetőségeket ebben az utolsó néhány napban. A Vízöntő kora ugyanis – amelyben ebben a pillanatban is vagyunk – az az időszak, amikor mindannyian képesek vagyunk megváltani a saját világunkat, és ezzel másokét is. Ha a “messiás” szót hallod talán te is vallási dogmákra, vagy egy nagytudású, csodatévő ember elérkezésére gondolsz, pedig a valóságban a “messiás” nem egy személy, hanem egy lelkiállapot. Az az állapot, ahol képesek vagyunk látni, hogy minden szavunkkal és tettünkkel hatással vagyunk az Univerzumra, és egymásra is. Képzeld el, hogy a világunk egy nagy úszómedence – ez többé-kevésbé még igaz is -, és mindenki minden pillanatban eldöntheti, hogy az egyes szavaival, tetteivel egy csepp tiszta vizet, vagy egy csepp mérget csöppent a medencénkbe. Amelybe végül mindannyian úszni fogunk. A “messiás” akkor “érkezik meg”, amikor elérjük azt a kritikus tömeget, hogy a tiszta víz több lesz, mint a méreg. Amikor megérkezünk a Halakba, a holdnaptár, és a kabbalista naptár utolsó havába, emlékeznünk kell rá, hogy ez a jegy olyan, mint a könyvtámasz a polcunk végén: összetartja, összefogja a többi hónapot. Különösen kell figyelnünk rá, ha nem akarjuk, hogy a könyveink – azaz az elmúlt évben felépített eredményeink – széthulljanak. Persze pozitív oldala is van a dolognak: a Halak segíthet nekünk abban, hogy az egész évet “rendberakjuk.” És mivel a Jupiter, a jó szerencse és a csodák bolygója uralja a következő hónapot, minden esélyünk megvan arra, hogy csodálatos időszakot nyissunk meg ezen a héten. Ehhez pedig a legfontosabb munkánk a hétre: felfedezni magunkban azt, ami nem csak, hogy mások, de gyakran még saját magunk számára is láthatatlan.

Ezzel pedig el is érkeztünk a hét legnehezebb feladatához: el kell fogadnununk, hogy a világon semmit sem kell elfogadnunk, hiszen teljes bizonyossággal bármit megváltoztathatunk. A Mishpatim hetében különösen gyakran találhatod szemben magad olyan helyzetekkel, amikor úgy érzed: “Ezt képtelenség megoldani”, vagy “Szólnom kell XY-nak, mert ő tudni fogja, mit kell tenni, míg én biztosan nem.” Amikor így gondolkodunk saját magunkról, a lehetőséget is elvesszük magunktól. Ítélezünk magunk felett, lekikicsinylőek vagyunk, és még arra is képesek vagyunk, hogy bebeszéljük magunknak: mi csupán reálisan gondolkodunk. De mégis mit jelent az, hogy reális? Soha nem történt még meg veled, hogy eszedbe jutott a legjobb barátod, és anélkül, hogy látszólag bármiféle erőfeszítést tettél volna, "odavarázsoltad”: szembe jött veled a villamoson, vagy épp ekkor küldött egy sms-t? Vagy hogy átadtad magad a főzés, a sminkelés, vagy a lakásdekorálás örömének, és mikor kész lettél, úgy érezted: “Ez annyira finom/gyönyörű/otthonos lett, hogy szinte hihetetlen, hogy én csináltam.”? 

Ezekben a pillanatokban egy olyan bennünk lévő isteni szikrához kapcsolódunk, amely “automatikusan” összekapcsol minket a legnagyobb vágyainkkal, a leglehetetlenebbnek tűnő kívánságainkkal. Abban a pillanatban, amikor képesek vagyunk elfelejteni, mi “reális”, a kezünkbe kapjuk a változtatás mágikus eszközeit. Ugyanakkor mindig emlékeznünk kell arra, hogy erre a képességre sosem lehetünk büszkék: bármit hoztunk is össze, azt azért koronázta siker, mert a közös csoda-medencénkből merítettünk hozzá ihletet. Abból, amelybe mindannyian a lehető legtisztább vizet csepegtettük egész héten át. Varázslatos hetet nektek! 

(Ha te is szeretnél napi, vagy heti pozitív inspiráló üzeneteket kapni: www.stenerkristof.com)


A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr924133997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása