Nesze!szer

Szépségvezető: Pál Kata - a Nu Skin értékesítési alelnöke

2012. február 15.

 

 

 

A cégről elsőre az jutott eszünkbe, hogy csoda fiatalító termékeik vannak, amiket hálózatos (MLM) módszerrel értékesítenek. Egy határozott, céltudatos, ám végtelenül kiegyensúlyozott és közvetlen vezető várt minket az irodájában, aki nem mellesleg igen fiatal, és komoly pocakkal rendelkezik. Na, nem azért, mert sörhasat eresztett, hanem mert Kata tavaszra várja első babáját, aki várhatóan felforgatja az eddigi életüket.

 

Mikor készültem az interjúra, az első, amire felkaptam a fejem az volt, hogy angol-szlovák irodalom szakon végeztél. Ebből hogy lesz üzletasszony?

Világéletemben érdekeltek a nyelvek, és mivel Szlovákiában születtem, beszélem is a nyelvet. Emellett az angolt is nagyon szerettem, és ezt is sikerült magas szinten elsajátítanom. Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy eltöltöttem három hónapot Amerikában, ahol egy nyári táborban dolgoztam, valamint az egyetemet megszakítva nyolc hónapot Angliában is voltam munka miatt.

 

Ezek szerint tervben sem volt az üzleti pálya?

Nem, egyáltalán nem készültem erre. Az egyetem vége felé kezdtem állásinterjúkra járni, gondolván, ezzel majd tapasztalatokat szerzek, lesz elképzelésem, hogy mégis milyen egy felvételi. De ekkor még nem akartam elhelyezkedni. Több helyről is pozitív válasz érkezett, ám ekkor felhívtak, hogy egy amerikai cég most nyit irodát Budapesten és embereket keresnek. Annyit mondtak, hogy Kelet- Európában még nincs jelen, és szeretnének az új piachoz helyi embereket alkalmazni, később persze vezetőket képezni, hiszen ez lesz a régió központja. Gondoltam: miért is ne mennék el az interjúra? Hiszen ez is egy tanulási lehetőség.

 

 

 

Hogy zajlott az interjú?

Úgy adódott, hogy tizenöt perc beszélgetés után az interjúztató megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elmenni egy tíz napos tréningre Koppenhágába. Természetesen volt, hiszen 25 évesen, éppen az utolsó évemet töltöttem az egyetemen, és ez hatalmas lehetőség volt. Alig két hónap múlva már Dániában voltam, utána pedig a budapesti irodában négyen elkezdtük a cég hazai képviseletét kiépíteni. Fél éven belül húszan lettünk, most hozzávetőleg 130 fő dolgozik nálunk.

 

Mit gondolsz, a téged faggatót mi fogta meg tizenöt perc alatt? Miért kellettél neki?

Nem is olyan rég mesélte, hogy a kíváncsiságom, és a lendületem fogta meg. Nem volt szükségem szakmai tudásra akkoriban, hiszen az megszerezhető, nyelvi képességeim adottak voltak, így őszintén mondta, hogy a személyiségem, a tenni akarásom döntött.

 

 

Gondolom később te is felvételiztettél. Neked mi számított?

Számomra nem az a fontos, hogy az illető el tudja magát adni, hanem hogy az jöjjön le az illetőről, hogy őszintén akarja csinálni, nyitott, hogy tanuljon, és akarjon valami pluszt hozzátenni a munkájához, ne csak azt, amire utasítják.

 

Hogyan lépkedtél felfelé a karrierlépcsőn?

Elsőként ügyfélszolgálati referens voltam, ami azt jelenti, hogy a call centertől, a boltban való kiszolgáláson át, a raktárig, mindenhol megfordultam, hiszen négy emberre kellett minden munkát leosztani. Néhány hónap múlva kiemelt ügyfélkezelő (account manager) lettem, röviddel utána senior account manager, másfél év múlva pedig sales manager. Utána 2,5 évig az Európa, Oroszország, Izrael, Dél-Afrika régió (EMEA) üzletfejlesztési és üzleti marketing menedzsere lettem. Majd két évvel ezelőtt kineveztek kelet-európai értékesítési alelnöknek.

 

 

 

Többek közt abban különbözik a Nu Skin®, a többi általunk bemutatott cégtől, hogy ti nem csak kozmetikumokkal foglalkoztok.

Igen, mi egy amerikai cég vagyunk, ami táplálék kiegészítőket és kozmetikumokat gyárt. Egyedülállóak vagyunk abban a tekintetben mind az iparágon belül, mind a szépségiparban, hogy mi egy teljesen kiegyensúlyozott lehetőséget nyújtunk a személyes jólét és az anti-aging megteremtéséhez.  Kívülről belülre nyújtunk megoldást a kozmetikumainkkal, és belülről kívülre hatunk a táplálék kiegészítőinkkel. Van egy nagyon innovatív felfedezésünk, ami az ageLOC® technológia. Ezzel a technológiával a gének kifejeződését befolyásoljuk, amit a kozmetikumoknál használtunk elsőként, most pedig már a táplálék kiegészítőknél is.

 

Manapság veszélyes ilyet kimondani, hiszen sokan összekeverhetik a génmanipulációval…

Egyáltalán nem arról van szó. Ez egy természetes folyamat. A gének kifejeződését akár egy pohár víz elfogyasztásával is befolyásolhatjuk. A társkutató cégünk, akik már több mint 30 éves tapasztalattal rendelkeznek a génkutatás terén, felfedeztek egy fiatalság géncsoportot, ami felelős azért, hogy miként öregszünk. Termékeinkkel úgy tudjuk ezeket a géneket befolyásolni, hogy azok legjobb oldalát erősítsük. Mi nem csak a felületi kezelést biztosítjuk, hanem a gyökerétől kezeljük a problémát, azaz az öregedést.

 

Tudomásom szerint más szépségipari cégek is foglalkoznak ilyen technológiával.

Mindenki igyekszik ilyen irányba mozdulni, de a mi előnyünk többek között az, hogy nem csupán egy génre hatunk, mint mások, hanem géncsoportra.

 

 

Említetted a kutató céget, ám ha jól tudom, a Nu Skin® értékesítőinek egyáltalán nem kell érteniük a szépségiparhoz. Hogy lehetnek így jó szakemberek azok, akik mellékállásként árulják a termékeiteket?

Nem kell mindenkinek tudósnak lenni, hiszen mi biztosítjuk a hátteret, a tudás anyagot, a képzést, a leírásokat, amire például egy vállalkozónak szüksége lehet az üzlet elindításához.

 

A hálózatos termékforgalmazás (MLM) sokakban ellenérzést vált ki, bár tény és való, hogy talán éppen ilyen sokan esküsznek rá. Te mit látsz, az emberek miként viszonyulnak ebből a szemszögből a céghez?

Most egy olyan korszakban élünk, amikor sokakat a válság ellehetetlenít, ezért szükségük van egy alternatív pénzkereseti lehetőségre. Így a mi iparágunk kimondottan fejlődik.

 

 

Igen drágák a termékek. Kiknek szánjátok őket?

Így van, nem olcsó. Alapvetően a baby boom generációt célozzuk meg (1946-64 között születettek), az ő szervezetükben koruknál fogva, látványos a változás. Emellett ők azok, akiknek már van egzisztenciájuk. Ez a vásárlói oldal. Üzleti lehetőségként azonban bárkinek adott, aki elmúlt 18 éves.

 

Éppen hat hónapos terhes vagy. Tervezett babáról van szó?

Egyáltalán nem (nevet nagyot). Ezért meg kell mondanom, hogy izgulok is. Nagy odafigyelést igényel emberileg, fontos a nevelés és a felelősség. Ott van egy pici lény, akit úgy kell felnevelni, hogy értékes ember legyen belőle. De ezt is egy kihívásnak tekintem. Május közepére vagyok egyébként kiírva, ezért úgy tervezem, hogy április végéig dolgozom. Utána maximum hat hónapig maradok otthon, de három hónap után már szeretnék részmunkaidőben visszacsorogni.

 

Keresed a kihívásokat? Volt nagyon nehéz szakasza az életednek szakmailag?

Ez periodikus: kihívások mindig vannak, ezért szeretem a munkámat. Sose unalmas, sosem éreztem, hogy mindent tudok, mert ilyen nincs. A személyiségem valóban olyan, aki keresi a kihívásokat.

 

Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy nőként egy ilyen magas pozícióba kerüljön valaki?

Elég érettnek kell lenni, tudnia kell, hogy mi az, amit vállal, és el kell fogadnia, hogy időnként beleütközhet olyan helyzetbe, amikor megkérdőjelezik a döntését. Ezt viszont nem szabad személyes sértésnek venni, hiszen ez üzlet!

 

Van valamilyen szépség trükköd?

Torna mindenképpen szükséges, mert ha ülőmunkát végez az ember, akkor oda kell figyelni, hogy ne csak szellemileg fárasszuk le magunkat, hanem tegyük meg fizikailag is. Amíg nem jött a baba, prímatornáztam, ami egy ritmikus gimnasztika, emellett úsztam, bicikliztem, túráztam. Ezt némileg most visszafogtam. Étkezésnél arra figyelek, hogy mit mivel eszem, és persze most is szedek terhes vitamint, ahogy terhesség előtt a táplálék kiegészítőinket.

 

 

Mi van nálad mindig a neszesszeredben?

A táplálék kiegészítőm, amit épp az előbb vettem be, körömlakk, szájfény, frissítő arcpermet, kézfertőtlenítő, fogselyem, szemceruza, körömreszelő. Emellett januárban kiadtunk egy siker formulát: vagyis érmékre nyomtattuk, hogy mi az az öt dolog, ami ahhoz szükséges, hogy bármiben sikeres légy? Az álom, amit el szeretnél érni, a céljaid, vagyis az álommal mit szeretnél kezdeni, a hit mindebben, tegyél érte, és segíts másoknak, hogy szintén elhiggyék: sikerülhet. Ez az öt érme is nálam van.

Nesze!Adri

Foto: Domány Ági

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr804113732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.22. 18:31:43

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a

pison · http://pison.blog.hu 2012.03.24. 11:59:45

ne kattintsatok rá, átb@szás az egész.

get_forester 2012.05.21. 15:49:33

a nuskinről, MLM-ről, dióhéjban, tárgyilagosan:

nuskin.blog.hu/

SnakeHB 2012.08.30. 11:07:24

Na, ilyen pozíciót én is vállalnék MLM cégnél, amiben 1 percet nem kell beszervezéssel és tukmálással tölteni, hanem havi fixért dolgozom, de ilyen lehetőséget nem nagyon hirdetnek az oldalon. :P
süti beállítások módosítása