Nesze!szer

Narancsbőr para - tények kendőzetlenül

2011. május 30.

 

 

Itt a nyár, mi nők pedig megőrülünk. A (maca)magazin szerkesztők megkérik a gyakornokokat-ugyan tuningolják már fel egy kicsit a régebbi írásokat - a marketingesek donganak a szerkesztőség körül, érkeznek a flakonok, krémek, leírások, bizonyítékok, hogy idén még jobb, még hatékonyabb, még jobban eltünteti, elsimítja, lefogyasztja... Mi pedig elhisszük, századszorra is, bár tudjuk, hogy nem nem lesz szupermodell lábunk, ha csak nem élünk salátán, futunk hetente legalább négyszer, és nem ugrunk be Marikához masszíroztatni, hogy ugyan tüntesse már el a gödröcskéket, halmokat, amiket finoman csak narancsbőrnek hívnak. Én az enyémet, még sosem láttam vonzó narancsnak, mondjuk ki inkább: karfiol az amivel a 25 éven felüli nők 80 százaléka szembesül. Nem akarok belemenni, hogy a 65 éves anyámnak és a barátnőinek miért is nincs, a nagyim meg nem is értette miről beszélek, na de neki voltak nagyobb problémái is. Na de most elmeséljük nektek, a precíz németek mire jutottak narancs ügyben.

 
A németek legnagyobb fogyasztóvédelmi lapja a Stiftung Warentest  is górcső alá vette a zsírelisimitó készítményeket, annak ellenére, hogy szkeptikusak voltak az eredményeket illetően. A gyártók imádnak vonzó feliratokat írni a termékekre, a vita-kontur komplex vagy az alakápoló koncentrátum, esetleg növényi kivonatokkal dúsított, vagy épp dermo-astathik komplexet tartalmaz. Természetesen minden gyártónak megvan a maga titkos receptje, az azonban biztos, hogy sokan használnak koffeint, mely segíti a vér áramlását azon a területen.  A tesztben 300 35-60 év közötti nő próbálta ki a készítményeket.  A nők combján legalább II. és III. fokú cellulitisz volt. A kiinduló állapotot lefotózták. A hölgyek nem változtattak evési, sportolási és egyéb szokásaikon. 4 hétig teszteltek egy terméket, mindegyiket 30 egyed részvételével. Az egyik lábukon a terméket tesztelték, míg a másikon egy placebo terméket, mely egy  általános testápoló volt, mely semmilyen hatással nincs a cellulitiszre. 
 
4 hét elteltével újra megvizsgálták őket, és lefotózták. A rossz hír csak most következik: a nők nem vettek észre pozitív változásokat, illetve a placebo termék ugyanolyan jó vagy még jobb minősítést kapott, mint a hatóanyagban dús termékek. A cuccok használata után a bőr puhább, ápoltabb volt, de a narancsbőrre nem gyakorolt hatást. A nőket még a teszt előtt és után is megvizsgálta bőrgyógyász de ő sem tudott változást kimutatni a kiinduló bőrkép és a teszt utáni állapot között. 
 
A legdrágább termék a Christian Dior Plasitcity Gel, Lipo-correctour Anti Cellulite volt, amely 10.000-12.000 Forintért vehető meg.  A hatás, amit ígér roppant vonzó: látható javulás a cellulitisznek, 4 hét alatt erőteljes javulás. Ennek ellenére a hölgyek nem voltak elvarázsolva tőle.
 
DM-Balea Cellulit gél-krém  200 ml- 999 Ft 
A majdnem tizedannyiba kerülő krém egy hónap után látható kinézetjavulást eredményez a narancsbőrre. Sajnos csak a reklámban, de legalább elmondható róla, hogy a tesztelők szerint jobb érzés volt a bőrnek, mint a Dior terméke. 
 
Frei Cellulite masszázsolaj 3000 Ft körül lehet a mienk. Bár az ígéret arról szól, hogy pár hét alatt láthatóan feszes lett a bőr, ezt a tesztelők nem így érezték, ezért lepontozták. Azt azonban kiemelték, hogy a használata könnyű volt és gyorsan beszívódott a bőrbe. 
 
Itt egy általunk is jól ismert darab  a Garnier jóvoltából. A Golyós masszírozó kezelés problémás területekre 125 ml- 1820 Ft, mely már 8 nap alatt ígér látványos változást. A nagyméretű dezodornak tűnő termék  szintén nem aratott nagy sikert a felhasználói közt. Többek szerint folyik a golyó mellett, ezért sok krém pocsékolódik el, a végét pedig nehéz kinyerni, pont a roll-on miatt. Pedig a krémet elég nyaralás előtt két héttel bevetni, állítja a gyártó. Sajnos a tesztelők nem tapasztalták meg a csodás hatást, pedig gondosan rollereztek a bőrükön. Az eredmény lesújtó, és ezt csak megerősíteni tudom, mert én is bedőltem a reklámnak, de sajnos nem lett kevesebb a narancsbőröm.
 
Loreal Paris Perfect Slim Pro narancsbőr ellen 150ml- 5830 Ft
Érdekes, hogy a németeknél ez a termék mindössze 15 euróba kerül, itthon sokkal drágább. A zselével töltött masszírozófejes termék 14 napot ad a narancsnak, hogy eltűnjön. Talán mondani sem kell, hogy a tesztelők véleménye szerint ez nem sikerült neki, de a fórumok hozzászólásaiból is kitűnik, hogy a kommentelők sincsenek oda érte, főleg mert rossznak találják a masszírozófejet. 
 
Nivea-Good bye cellulite 200ml-2850 Ft
Az L-Carnitinnel dúsított krémzselével biztos sokan találkoztak már. Nyár elején számos magazinhoz csomagolják oda, hátha valaki rákap, és anyagilag is támogatja a Beiersdorf céget. A Nivea nem lacafacázik, határozottan győzködi a reménybeli vevőt: „bizonyított eredmény: 2 hét után a bőr felszíne láthatóan tónusosabb és simább lesz. 4 hét után a mélyebb cellulitisz jelei is láthatóan csökkennek.”- azt is hozzá teszik, hogy masszázs nélkül is működik. Tehát még gyötörni sem kell magunkat, hamarosan olyanok leszünk mint egy hamvas 18-as. Mind a tesztelők mind az internet használók cáfolják a jól hangzó állításokat. Sokak szerint nehezen szívódik fel a krém, másik szerint rossz az illata. Hatást senki nem tapasztalt magán. 
 
 
Mit tehetünk tehát? 
 
A százezerszer elismételt sok gyümölcs, sok zöldség, kevés hús, kevés szénhidrát, sok sport tényleg segíthet, de szembe kell nézni a ténnyel, hogy a mai nők nagy részének van, volt és lesz is cellulitisze. Aki mégis szeretne valamit tenni, annak ajánlott az olíva vagy mandulaolajban elkevert fahéjolaj, melyet egy alapos hideg vízbe mártott frottírtörülközés ledörzsölés után ajánlott a bőrbe masszírozni, illetve a kávézaccos ledörzsölés, melyhez nem kell más, csak némi kávézacc egy jó dörzssiszivacs és némi kitartás. És víz, víz és víz!
 
Nesze!Zsuzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr492943081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zanzibar 2011.06.01. 13:14:22

Narancsbőr ellen: gyalogolni, gyalogolni!!! Minden nap legalább 5 km-t. Lehetőleg lépcsőn járni és nem liftezni. Csipszet, Colát, nasikat, műkajákat, túl fűszeres cuccokat, mesterséges édesítőket(!) elfelejteni.
Alkalmanként sportolni (hetente 2 x), elég vizet inni.
Minden készítmény használ valamelyest, mert maga a masszázs jó, és ezt könnyíti meg a krém / olaj.
Amit nem említettetek, de relatíve jó: a Clariens bőrfeszesítő olaja (Oil de tonic v. vmi hasonló neve van, kismamáknak is ajánlott terhességi csíkok ellen). Egyetlen hátránya, hogy mogyoróolaj alapú, ezért aki allergiás a mogyoróra nem tudja használni. 100 % növényi olaj (állítólag), kellemes illata van, és jó érzés használni.
Nekem bevált (megelőzési célból használom), de a fent írtakat betartom. Évente kb. 3 x iszom kólát. Ebből az egyik ma lesz, ebben a fülledt időben.
Ja és tinikoromban 50 év alatti nőn nem láttunk narancsbőrt, tehát nyilvánvalóan az utóbbi 15 évebn megváltozott táplálkozási szokások okozzák a problémát.

retinax 2011.06.02. 22:07:16

A kóla tényleg nagy ellensége a bőrnek, nekem akkor nőtt ki a narancsbőröm, amikor rákaptam a light kólára.
Nálam a hús nem befolyásolja a narancsbőrt, a súlyom viszont igen, ha lefogyok, eltűnik. És persze a sport is fontos, de az akkor is jót tesz, ha nincs narancsbőr :).
süti beállítások módosítása