Nesze!szer

Józsi, ezt vedd meg Icának nőnapra!

2011. március 03.


 
Józsit olyan három esztendős korától hívja így mindenki a faluban. Gyereke, ahogy lenni szokott, a Kisjózsi nevet kapta a keresztségben, illetve a helyi műintézményben, ahol Józsi igen gyakran támasztja a pultot. Felesége Ica. Egész szépen élnek,  néha repül csak az egykor stáfírungba kapott porcelán, olykor egy pofon is elcsattan, de csak ünnepek idején. Ica a házasság során szépen kikerekedett, ura pedig bőrszínében vált vörösesebb tónusúvá, köszönhetően az elfogyasztott rövid retteneteknek és persze hasa is hamar megbarátkozott a gravitációval. Ám Józsinak az fáj legjobban, hogy Ica melle már nem a régi. Nem olyan feszes, mint azt ahogy  tizenkilenc esztendősen a falusi bál során érezte a művelődési ház mögött. Józsit igen jól ismerjük, rokonok laknak a faluban, régi pajtásunk ő. Nem egy Szalacsi, de majdnem. Így most nem dalt küldenénk neki, nem is egy felest, hanem egy termék ajánlatot. Józsi, szerintünk ezt vedd meg Icának jövő héten nőnapra, már ha egyáltalán veszel valamit, mert szerinted ez komcsi ünnep. Imitt a termék hivatalos leírása, neked találtuk kifejezetten. Zárójelbe tesszük ám a tudományos leírást, hátha sok az info a Bustyceutical-ról - nyugodtan ugorhatsz ám! A sajtós anyagból másoltuk, lássad szákszerűen is leírva, mit tud ez a csoda:

(A bőrszövet anyagcseréjének ösztönzése, a szövetek sejtjeinek légzése, a bőrszövet feszességének növelése, mind olyan jellemzők, amelyek elősegíthetik a mell szebb formáját és feszességét. A Bustyceutical emulzió biotechnológiai eredetű peptidszintézisből jött létre. A termék három összetevőből áll:
1. biotechnológiai bakteriális, stimuláló és növekedési tényezőkben gazdag szüredék, az oxigént igénylő mikroorganizmusok kultúrájából nyert specifikus táplálóanyag. Ez a tápláló- közvetítő anyag elősegíti a baktériumok gyors növekedését.
A kétféle amfifilikus biopeptid:
2. az egyéni szabad aminosavak peptidjeinek szintéziséből nyert biopeptid molekuláját a kollagén-metabolizmusról szerzett ismereteink alapján választottuk. Ez a tripeptid a kollagén természetesen előforduló része, amely a fibroblasztokban még nagyon kis koncentrációnál is kollagén szintézist idéz elő. Ennek a biopeptidnek a jelenléte a Bustyceuticalban biztosítja a kollagén sejt-metabolizmusának serkentését a bőr rétegeiben.

3. szintetikus eredetű (a peptidek kémiai szintézise) biopeptid. Ez az aminosav sor lett kiválasztva az elasztanszerkezet keretén belül, a bőrszövet másik fontos makromolekulája. Ez a hexapeptid az elasztinlánc ismétlődő „rugalmas” része, ezen felül saját biológiai aktivitással (chemotaxiával) rendelkezik. (A sebgyógyításnál és a szövetregenerációnál a fibroplasztokat a hatás megfelelő helyére vonzza.) A biopeptidek tehát így vesznek részt a szövetek restrukturalizációjában és feszesebbé tételében. A termékhez hozzáadott mandulaolaj a hidratáló és lágyító hatásáról ismert.)
 
Ennyi a hivatalosság. A lényeg, hogy feszességét vesztett, már nem tizenkilenc éves lányok mellére találták ezt ki. Józsi, szerintünk tényleg megvehetnéd ezt Icának. Ígérjük, amint a te hasadra is megtaláljuk a tuti szert, jelentkezünk. 30 napon keresztül, reggel és este kenje az Ica. Reméljük, bejön a szer és néha hazatalálsz a családodhoz is. Addig meg egészségedre!


  
Bustyceutical mellfeszesítő  - 8500 Ft 

 

Nesze!P

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr452707978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása