Nesze!szer

Csiganyálat a fejünkre? Na ne!!

2010. december 04.

 
Na sok mindenre gondoltunk, de erre nem. Mert ugye szoktak licsit, meg rózsavizet, meg termált meg kókuszt is tenni az arckrémekbe, de hogy a világ legegyszerűbben lerajzolható állatának nyálkáját? Szóval, meg kell mondjuk, nem kis fenntartásokkal indultunk neki a csiganyálkát tartalmazó arckrém kipróbálásának. 
Az alapanyagot a Helix Aspersa nevű, spirálformájú házzal rendelkező, hosszúkás testű, kisebb méretű csigafajta szolgáltatja. Ezek a kis izék ugye helyváltoztatáskor használják a nyálkát. De nem úgy kell elképzelni a begyűjtést, hogy ül valaki ostorral a kezében a farmon és próbálja nógatni az állatkákat, á, dehogy. Egy speciális, szerencsére teljesen csigavédő eljárást alkalmaznak, hogy a cukikák adjanak minél több izét. Mi több, a begyűjtött alapcucc proteinekben gazdag, amely nagyon hasonlít az emberi bőrszövetben lévőekéhez. Aloe verát is adtak a termékekhez, tele van A, C és E-vitaminokkal, ásványokkal, nyomelemekkel. Ja, és állítólag csökkenti a pigmenteket. Csoda egy csiga ez a prospektus szerint.
Tehát vettünk egy nagy levegőt, mert mindent a Nesze!szer olvasókért, és első undorunkat legyőzve kipróbáltuk az Armonia Helix Aspersa csiga arckrémet. Na, most ez a csiga, ez bizony tud valamit. Néhány napnyi használat után teljesen hidratáltnak és feszesnek tűnt a bőrünk. Elég komoly ránctalanító hatást mutatott úgy három hét után, be kell valljuk emberesen. Szóval kiderült, dög ez a csiga, nem más. Mi fanok vagyunk azóta. Csigásak lettünk. Akit érdekel ez a bizarr szépítőszer, a gyógyszertárakban juthat hozzá. Jó, azért annyira nem kell sietni, mert azért a csiga nem egy annyira gyors lény, csak nem mászik olyan gyorsan el. De megéri az árát, az biztos, nem lesz senki elcsigázottan bánatos, ha kipróbálja. 
 
Nesze!P
 
 
 
Helix Aspersa Csiga arckrém  8500 Ft

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr682492663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Califax 2010.12.05. 15:13:28

Szegeden hol lehet kapni?

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.12.05. 15:58:58

Feleségemet gyerekkorában egy javasasszony úgy gyógyította, hogy begyújtotta a tűzhelyt, élő csigákat tett be, majd amikor a csigák a növekvő meleg miatt kidugták a fejüket, egy bárddal levágta azokat, s testükből folyadékot csorgatott egy pohárba, majd azt megitatta feleséggel.

fakarikú 2010.12.05. 16:09:56

Feleség él még? Bocs...:)

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.12.05. 16:17:52

@fakarikú:

Persze. Tüdőgyulladása volt 5 éves korában, s ez volt a kezdeti gyógymód. Aztán jött a rehabilitációs szakasz, akkor teknősvért itattak vele. A módszer ugyanaz volt: 3 teknős be a sütőbe. S amint kinyújtják a nyakukat, fej levágása, friss vér csorgatása, itatás feleséggel.

Meggyógyult tőle, de még most is hányingere van, ha visszaemlékezik.

Pretorians 2010.12.05. 16:26:21

Babám!
Csigacica nyálat a hajamra.... Emberek miket ki nem találnak! Itt mindig sok érdekességet olvasok. Jó blog!

kpityu2 2010.12.05. 16:49:57

Jó jó, de minek ehhez csiga? Az aloe önmagában is hidratál. Különösen ha bifiszuszantirepestusszal keverik.

Boorisz (törölt) 2010.12.05. 18:15:17

@kpityu2: Mert kell bele valami extra és ami nem árt az használ.
De mindenesetre megnéznék egy olyan gyárat ahol a csiguszok előtt van egy edény amibe szorgalmasan köpködnek. :D

beautyka 2010.12.05. 18:45:56

@Birca Maxval: Javasasszony kontakt kéretik! :)

beautyka 2010.12.05. 18:46:53

@Califax8: Kizárólag gyógyszertárakban leled meg.

beautyka 2010.12.05. 18:47:53

@Pretorians: Köszönjük! Igyekszünk ám a neszeszer olvasókért.

kpityu2 2010.12.05. 19:41:28

Amióta a gyógyszertárakban homeopátiás szereket is árulnak (6599 Ft/ ml) én egyikben sem bízom. Még hogy szakemberek, meg magas szintű képzés! Kókler banda!

is 2010.12.05. 19:55:30

Kisse koleves hangulatu...

onderon 2010.12.05. 20:00:07

és hogyha ingyé hagyom hogy pár csiga mászkáljon a pofámon? az menő?

mostmar_kicsit_unom 2010.12.05. 20:34:06

@kpityu2: totálisan egyetértek. vagy nem értenek semmihez, és/vagy pénzéhese. gyógyászati szempontból mindkettő végzetes hozzáállás. homeopátia, a pofám leszakad...
süti beállítások módosítása